A sakkozás világbajnokai

(Garry Kaszparov: Nagy Elődeim című könyvsorozata alapján)

Bajnokok, mint koruk szimbólumai

A hivatalos legenda szerint a mai sakk őse, egy lassú háborús játék, majdnem kétezer éve született meg Indiában és több ezer kilómétert bejárva több évszázados útja során, szinte teljes átalakuláson ment keresztül, míg eljutott Európába, ahol kialakultak a manapság is használatos formái - egy pszichológiai háborút modellező szellemi játék.

Minden korszak mesterei szorosan összekapcsolódtak annak a társadalomnak az értékeivel, amelyben éltek és alkottak. Minden kultúrális, politikai és pszichológiai jellegű változás tükröződött a játék stílusán és eszméin.

Koronázatlan világbajnokok kora

A sakkművészet fejlődése hasonlatos egy olyan úthoz, amelyet bejár minden játékos. Kezdetben mindenki ismétli a 16-17. évszázad stílusát, bead minden sakkot, gyorsan játékba hozza a vezért, nem gondolva hosszú távú tervekre az ellenséges király gyors megtámadására törekszik. Ez a fantáziadús és szellemes stílus a sakktörténelemben az olasz iskola nevet kapta.

Az olasz iskola

A sakkozás őskorában, a 16-17. században,  az akkori mesterek egészséges és termékeny tervet találtak:   nem törődve a gyalogokkal, a tisztek gyors fejlődésére törekedtek, az ellenfél királyának mielőbbi támadásához. Vakmerő támadások voltak ezek, legtöbbször teljességgel megalapozatlanok. Az a tény, hogy ezek a támadások gyakran értek célt a védekezés alacsony szintjét mutatja. Legendás képviselőjének, Gioacchino Greconak (1600-1634) (kiejtve: Grékó) a kézirata bővelkedik olyan miniatűrökben, amely megtalálható minden kezdőnél:

Greco,G - Ismeretlen  1-0

Ez a csel-kombinációs harcmodor uralkodott egészen az 1600-as évek elejétől egészen az 1750-es évekig, amikor is feltűnt egy francia a sakkozás színpadán, névszerint Philidor.

Francois Andre Danican Philidor

(1726-1795)

Tehát az olasz iskola fénykora az 1700-as évek közepéig tartott, amíg a színen meg nem jelent Philidor. Korának kiemelkedő játékosa nem csak a sakkban jeleskedett, a francia komikus opera megalkotóját is tisztelhetjük benne. Fiatal korától a híres Regence kávéházat látogatta, ahol Franciaország legjobb mesterétől, Legaltól tanult sakkozni.

( Íme a híres-nevezetes Legal-matt:  De Kemur,S - Saint Brie  1-0 )

Philidor fényévekkel járt előbbre kortársainál a sakk megértése terén, ezt pozíciós gondolkodásának köszönhette, amelyet nagy sikerű könyvében (A sakkjáték elemzése, 1749. Ez később összesen 100 kiadást ért meg!!) írásban is közölt. A gyalogok elől, a tisztek hátul, ez volt röviden Philidor játékának az alapja.

Philidor,F - Elemzés  1-0  

Philidor, mivel egyenrangú ellenfelet magának nem talált, élete végéig csak az ellenfeleinek előnyt adva játszott. Hol egy-két gyalogost, hol bástyát adott a játszma elején ellenfelének.

Hatalmas előrelépésnek bizonyultak az ő végjátékelemzései is, ezek persze ma már klasszikusnak számítanak.

  A Philidor állás -   ˝-˝    

Halála után nem volt nyilvánvalóan legjobb játékos Európában. Ezt a kérdést eldöntendő vette kezdetét a híres "westminsteri maraton" a francia La Bourdonnais és az ír MacDonnel között.                                              

A sakk Philidor után

Az első párosmérkőzések

Az 1800-as évek elejétől a "kombinációk zsenijének" , Andersennek a megjelenéséig (1851) nem volt egyértelműen legjobb játékos a porondon. Párosmérkőzéseket rendeztek ugyan, itt természetesen lettek győztesek és vesztesek, de egyeduralkodóvá nem vált , nem is válhatott az akkori viszonyok között senki.

Igazán szép és érdekes játszmák ugyanakkor születtek ezeken a mérkőzéseken, amelyek méltán vívják ki ma is a sakk iránt érdeklődök elismerését. A korszak kiemelkedő eseménye az 1834-ben Londonban megrendezett  "westminsteri maraton" , amely nem csak a két mérkőző fél , Louis Charles La Bourdonnais (1795-1840) ill. Alexander MacDonnel (1798-1835) , hanem a két örök rivális : Franciaország és Anglia újabb csatájának is lehetőséget teremtett.

A francia La Bourdonnais nemesi családból származott, folyamatos elszegényedése azonban arra kényszerítette, hogy sakkozással keresse meg a kenyerét, ami őszintén szólva abban az időben nem lehetett egyszerű feladat. 1833-ban megjelent sakk tankönyve, a "Sakkjáték legújabb formája" , amelyben hasznos gyakorlati tanácsokkal látta el az olvasóit, miként kell önállóan (!!) dolgozni és miként lehet megtanulni változatokat számítani. A világ első rendszeresen megjelenő sakkújságja , a "Palamed"  (1836) az ő gondozásában került kiadásra.

Az ír MacDonnel szolidnak mondható polgári foglalkozást űzött, egy kereskedelmi cég titkáraként dolgozott. Igazi amatőr sakkozó volt, erős támadó játékos, aki az első lépésektől a közelharcra törekedett. Kettőjük csatáját, amelyet +43 -27 =13 arányban a francia nyert, a következő játszma tette igazán ismertté:

McDonnell,A - De la Bourdonnais,L  0-1

Sajnos nem sokkal a párosmérkőzés után mindketten elhaláloztak, de a francia-angol sakkcsatának nem szakadt vége ezzel.

Howard Staunton (1810-1874) és Pierre Charles de Saint-Amant (1800-1872) ott folytatták, ahol elődeik abbahagyták.

Staunton foglalkozása szerint Shakespeare kutató volt, ennek ellenére rendkívüli energiákat fordított a sakkozásra, és itt nem csak a játékra kell gondolni. Újságot adott ki "Chess players chronicle" , sakkrovatot vezetett , 4 könyvet adott ki,

ő tervezete a "stauntoni bábokat" , amelyekkel már több mint 150 éve játszanak a világon, és megpróbálta megalapítani az első nemzetközi sakkszervezetet.

Saint-Amant franciaföld legjobb játékosa volt ebben az időben, sikeres üzletember, képviselője a Franciaországnak nemzetközi sakkügyekben.

A mérkőzést sok huza-vona után sikerült csak tető alá hozni, végül Staunton megérkezett Párizsba 1843-ban. Itt a hazaiak minden erőfeszítése ellenére meggyőzően felülmúlta ellenfelét +11 -6 =4 arányban ( a mérkőzést 11 győztes játszmáig játszották) . Staunton ezzel kivívta magának a világ első számú sakkozójának jó hírét, ám kortársai és később a sakktörténészek sem értékelték megfelelően őt. Fischer azonban minden idők tíz legjobb játékosa közé sorolta, kijelentve, hogy "Kitűnően értette a pozíciós játék elveit, éppen ezért - Steinitz-cel együtt - az első modern sakkozónak kell tartanunk." .

Most pedig nézzük meg milyen küzdelem folyt kettőjük között azon a bizonyos párizsi mérkőzésen:

De Saint Amant,P - Staunton,H  0-1

A kombinációk zsenije

Adolf Anderssen (1818-1879)

Anderssen a németországi Breslauban (ma Wroclaw) született, szinte egész életét itt élte le matematika és német nyelv tanárként. 9 évesen kezdett el sakkozni és sokáig nem is mutatta semmi, hogy egykor a világ legfélelmetesebb játékosa lesz, szorgalommal és sok gyakorlással viszont felküzdötte magát. Elképesztő kombinációs látását korársai is elismerték és két győztes játszmájára a "halhatatlan" és az "örökzöld" jelzőt ragasztották. Íme a két játszma:

A halhatatlan: Anderssen,A - Kieseritzky,L  1-0

Az örökzöld:    Anderssen,A - Dufresne,J     1-0

Az amerikai legenda

Paul Charles Morphy

(1837-1884)

Morphy igazi csodagyerek volt, lenyűgöző emlékezőtehetsége már nagyon kicsi korában ámulatba ejtette környezetét. Beszélt az angol mellett németül, franciául és spanyolul is. Gyorsan befejezve a középiskolát, röpke 2 év alatt elvégezte az egyetem teljes kurzusát és 20 éves korára végzett ügyvéd lett. Amerikában 21 éves kora előtt nem dolgozhatott, így Európába jött, hogy a legjobb sakkozókkal összemérhesse a tudását. Fényes győzlmeket aratott és igazi hősként ünnepelték hazatérésekor.

Játékát a tiszta, egyenes vonalú pozíciós elgondolások jellemezték, amelyek kortársai előtt , akik Anderssen kombinációin nőttek fel, kissé idegen volt és felülmúlhatatlannak tűnt.

Egy híres játszmája:  Morphy,P - Isouard,C  1-0

A sakk első hivatalos világbajnoka

     A felfedező: Wilhelm Steinitz

(1836-1900)

világbajnok: 1886-1894.

Steinitz pályafutását nagy sikerek és gyengébb eredmények is jellemezték, a korábbi romantikus sakkfelfogással szemben a pozíciós játékvezetés híve volt. Steinitz első hivatalos világbajnoki páros mérkőzését 1886-ban játszotta a lengyel Zukertort ellen, a mérkőzés megnyeréséhez szükséges tizedik győzelmét a 19. játszmában érte el öt vereség mellett. Három évvel később Csigorinnal szemben megvédte címét (10,5-6,5), majd Günsbergre mért vereséget (10,5 – 8,5). 1892-ben ismét megmérkőzött Csigorinnal, és óriási csatában védte címét, 23 partit vívtak, 10 nyerés mellett nyolcszor kikapott. Steinitz két évvel később az üstökösszerűen feltűnt német Emanuel Laskerrel mérkőzött meg, és a 26 éves kihívó 10 győzelem és öt vereség mellett elhódította a világbajnoki címet. A jelentős korkülönbség előnyeit Lasker jól használta ki, ellenfele hibáira könyörtelenül lecsapott, de a mérkőzés erkölcsi győztese Steinitz volt, a megnyert partijai stratégiailag megalapozottak, minőségileg jobbak, élvezhetőbbek voltak. A visszavágón Lasker két év múlva megsemmisítő vereséget mért Steinitzre, tíz partit nyert meg, és mindössze kétszer kényszerült feladásra öt döntetlen mellett.

Pályafutásának jelentősége óriási, mert ő tudományos sakk alapjainak kidolgozója. A következőt vallotta: minden állásra jellemző valamilyen ismertetőjel, amely segít a további helyes játékvezetés megtalálásában, és segít elkerülni egy hatalmas és hihetetlenül bonyolult munkát, amelyet a változatok számolása és értékelése eredményez. Steinitz az állás megítélésének számos ismertetőjelét nevezte meg, így születtek meg a Steinitzi elvek:

-fejlődési előny , -tisztek aktivitása (mozgékonysága) , -centrum elfoglalása, -királyok helyzete, -gyenge mezők, -jobb gyalogszerkezet, -vezérszárnyi gyalogtöbblet, -nyílt vonalak/átlók birtoklása, -futópár stb. Természetesen ezek megítélése sokat finomodott az elmúlt százegynéhány esztendőben, de ezek felfedezése volt az igazi áttörés.

Steinitz kezdetben maga is a kombinációs iskola híve volt, de aztán elképzeléseit makacsul védve szigorúan pozíciós stílusban játszott. Nézzünk meg egy igazi mestermunkát tőle:    

Steinitz,W - Von Bardeleben,C  1-0

A sakk második világbajnoka

Emmanuel Lasker (1868-1941)

világbajnok 1894-1921.  

 Lasker 26 évesen mérkőzött meg Steinitzzel  10 győzelem és  Ã¶t vereség mellett  elhódította a világbajnoki címet.  A jelentős korkülönbség előnyeit Lasker jól használta ki,  ellenfele hibáira könyörtelenül lecsapott,  de a mérkőzés erkölcsi  győztese Steinitz volt,  a megnyert partijai stratégiailag megalapozottak, minőségileg jobbak, élvezhetőbbek voltak. A visszavágón Lasker két év múlva megsemmisítő vereséget mért Steinitzre, tíz partit nyert meg, és mindössze kétszer kényszerült feladásra öt döntetlen mellett.

 27 éven keresztül őrizte címét. Sokan szerettek volna vele megmérkőzni, de csak kevesen tudták teljesíteni a pénzügyi feltételeket. Többek között ezért nem hívhatta ki Laskert a magyar sakkozás nagy egyénisége, Maróczy Géza. A sakkozás második világbajnoka mindössze hat meccset játszott, 1907-ben Marshall  ellen aratott  kiütéses győzelmet,  nyolc partit nyert hét  döntetlen mellett.  Egy évvel később  Tarrasch volt  az ellenfele, nyolc győzelmet ért el, háromszor kapott ki öt remi mellett. Janowskival 1909-ben csatázott, hét nyerés, egy vereség, két döntetlen hűen tükrözi nagy erőfölényét. Kis híján Schlechter megtépázta babérjait, Lasker csak az utolsó parti megnyerésével egyenlített, szerény eredménnyel, 5-5-tel védte meg címét. Janowski ismét próbálkozott, Steinitz simán győzött, nyolc nyerés és három remi született a meccsen. Havannában 1921-ben mérkőzött meg a kubaiak legendás bajnokával, Jose Raul Capablancával, és tíz döntetlen melletti négy vereséggel vesztette el címét.

Lasker új versenyzői szemléletet honosított meg, nemcsak az ellenfél sakktáblán látható – állásbeli – gyengeségei ellen küzdött, hanem a táblán nem látható felfogásbeli fogyatékosságaival, akár jellembeli hibái ellen is. Mindenki ellen azt a stílust játszotta, amely legkevésbé feküdt ellenfelének. Az emberi lélektan mély ismerete segített neki szinte minden olyan verseny és játszma megnyeréséhez, ami 27 évnyi uralkodáshoz segítette.

Egy szép győzelem pályafutása elejéről:   Lasker,E - Bauer,J  1-0

A sakk harmadik világbajnoka

A "sakkozógép" : José Raul Capablanca (1888-1942)

világbajnok 1921-27.

  Capablanca Havannában 1921-ben mérkőzött meg a Laskerrel tíz döntetlen melletti négy győzelmével szerezte meg a világbajnoki címet. Kevésbé látványos, biztonsági sakkot játszott, mint elődje. Technikai tudása olyan szédületes és lenyűgöző volt, hogy "sakkozó gépnek" is nevezték, ellenfelei sokszor ellenállás  nélkül vesztették el a partikat.  Stratégiai célkitűzéseinek  megvalósításában  azonban a taktikai megoldások is szerepet kaptak, a "Capa-féle" kiskombinációk sokszor gyönyörködtették a sakkrajongókat.  Nagyszerű  pozícióérzéke  Ã©s  taktikai  készsége a  végjátékban is remekült érvényesült,  gyorsan  alálta  meg  az állás  szellemének  megfelelő  egjobb lépést.  Pályafutásának csúcspontjaként  megnyerte 1 927-es New Yorki versenyt, Aljechin, Marshall, Vidmar, Nimzovics és Spielmann játszott a tornán. Ugyanebben az évben Alekszander Aljechinnel szemben elvesztette a világbajnoki címet, három partit tudott csak nyerni, hatszor kikapott 25 döntetlen mellett.

Milyen egyszerűnek és világosnak tűnik minden, ahogy az oly sokszor lenni szokott "a kubai" játszmáiban:    

Capablanca - Fonaroff  1-0

A sakk negyedik világbajnoka

Csigorin örökében: Alexander Aljechin (1892-1946)

világbajnok 1927-35, 1937-46.

Aljechin Moszkvában született, hétéves korában tanult meg sakkozni, és fejlődését az első pillanattól kezdve a tudományos módszeresség jellemezte. A sakkjátékot mindig művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikai szépségre vágyott. Alaposan elemzett, soha nem rejtette véka alá, ha az állásban ellenfele kihagyott egy-egy jobb lehetőséget. Az 1924-es és az 1927-es New York-i tornákról írott könyve máig is időt álló remekművek. Kevesen hittek abban, hogy 1927-ben legyőzheti Capablancát, hiszen a páros mérkőzés előtt még egyszer sem tudta őt megadásra kényszeríteni. Aljechin Buenos Airesben meglepte azzal a sakkvilágot, hogy a kubai sakkozót saját fegyverével győzte le, pozíciós játékvezetése ellen Capablanca nem talált ellenszert. A nagyszerű győzelmét hihetetlen sikerszéria követte, 1934-ig tornán egyetlen játszmát sem vesztett! Kétszer Bogoljubovval szemben megvédte világbajnoki címét, 1929-ben + 11, - 5 és = 9-cel, majd 1934-ben + 8, - 3 és =15-tel. Meglepő, hogy Capablanca kihívását többször elutasította. Pályafutásában törés 1935-ben következett be, amikor 13 döntetlen mellett csak nyolc partit tudott nyerni a holland Max Euwe ellen, aki viszont kilencszer vereséget mért rá.

Váratlan veresége után Aljechin éjt nappallá téve is a visszavágóra készült, amire 1937-ben került sor Hollandiában, és 11 döntetlen mellett 10:4-re legyőzte Euwe-t, s visszahódította világbajnoki címét. Ezután kezdődött életének rögösebb szakasza. A második világháború kitörésekor Aljechin a francia sakkválogatott tagjaként Buenos Airesben játszott a sakkolimpián. A francia hadsereg összeomlása után több, a Német Sakkszövetség által rendezett versenyen vett részt, és olyan cikkek jelentek meg a neve alatt, amelyek alkalmasak voltak, hogy támadják emberi és politikai magatartásáért. A háború befejezését Lisszabonban élte meg, és nagyon lesújtotta a hír, hogy 1946-ban az ellene emelt vádak miatt nem hívták meg a londoni versenyre. Március elején azonban kézhez kapta a meghívót Moszkvába, a Botvinnik elleni párosmérkőzésre. Ezt azonban már nem érhette meg, 1946. március 24-én, sakktáblája előtt ülve holtan találták meg. Egy nagy kívánsága azonban teljesült, világbajnokként halt meg.

Egy gyors győzelem:    Alekhine,A - Tenner,O  1-0

A sakk ötödik világbajnoka

A logikus sakkozó: Max Euwe (1901-1981)

világbajnok 1935-37

 A sakkozás ötödik világbajnoka, a holland Max Euwe két évig volt világelső.  1935-ben szerezte meg a világbajnoki címet, amikor 13 döntetlen mellett kilencszer  nyert  Aljechin  ellen,  aki csak  nyolcszor mért rá vereséget.  Nem számíthatott arra,  hogy legyőzi  Aljechint, de  az esélytelenség nyugalmat kölcsönzött neki. Euwe-nek a világbajnoki cím hihetetlen népszerűséget szerzett, és elhódításához Maróczy Géza nyújtott számára óriási segítséget. A két évvel későbbi  visszavágón  már görcsösen  játszott, és  simán vesztett.  Matematikusként a  szisztematikus munka híve volt, megnyitásokat taglaló könyvei mellett szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor a középjátékokat próbálta rendszerezni. Euwe a holland sakk-kultúra megteremtésében óriási szerepet játszott, és  gazdag életpályájának megkoronázásaként  1970-től nyolc évig a  Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnökeként tevékenykedett.

A Zandvoorti gyöngyszem:  Euwe,M - Alekhine,A  1-0

A sakk hatodik világbajnoka

A korszakalkotó: Mikhail Botvinnik (1911-1995)

világbajnok: 1948-1957, 1958 - 1960, 1961 - 1963

FIDE 1947-es kongresszusán döntöttek, hogy Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játszik. Az amerikai Reuben Fine visszalépésével az öt nagymester végül "ötmenetes" versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulót Hágában játszották le, majd a befejező három kört Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, és a sakkozás hatodik világbajnoka lett. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwet 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett két partit vesztett. A végeredmény:1. Mihaeil Botvinnik 14, 2. Vaszilij Szmiszlov 11, 3-4. Paul Keresz és Emanuel Reshevszky 10,5 5. Max Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy a világbajnoknak minden harmadik évben párosmérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti párosmérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg. A tíz résztvevős versenyt holtverseny után David Bronstein nyerte meg, egy évvel később a döntőben Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen eredmény a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el. Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetése, intuíciós áldozatai hozták lázba. Mihail Tal a jugoszláviai világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével lett Botvinnik kihívója. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves "rigai varázsló" viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel (+ 6, - 2 ) a sakkozás nyolcadik világbajnoka lett. Botvinnik azonban nem adta meg magát, és ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel! Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést. Maradandót alkotott játszmáinak elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és az ellenfél hibáira is, minden erejével az igazságot kereste. A Botvinnik nevével fémjelzett sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt, akivel később együtt is segítették a tehetségeket. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette szakmai támogatásukat.

Botvinnik kétségtelenül az egyik legnagyobb sakkújító volt, akinek egész korszak fűződik a nevéhez. Stílusa a lassan, de biztosan célba érő óriáskígyóéhoz volt hasonlatos: mély stratégián, magas technikai szinvonalon alapult. Elsőként dolgozta ki a professzionális sakkozói életformát, a felkészülési módszerket.

Botvinnik,M - Lilienthal,A  1-0

A sakk hetedik világbajnoka

Harmóniaérzék: Vaszilij Szmiszlov (1921- )

világbajnok: 1957-1958

Vaszilij Szmiszlov világbajnokként csak egy évig „uralkodhatott”, de a sakkozás egyik legnagyobb egyéniségeként írta be magát a történelembe. Szmiszlovnak a rendkívül alapos megnyitási felkészültség hallatlan biztonságot adott az állások megítéléséhez, képes volt viharos támadásokra, pozíciós áldozatokra, gondos védekezésre, nyugodt manőverezésre. Remekül játszotta a végjátékot, egyetlen sakkozó könyvtárából sem hiányozhat a „Bástyavégjátékok elmélete” című könyv, Szmiszlov és Lövenfisch közös munkája. Sakkozói hitvallását megismerhetjük „ A harmónia keresése” című művéből. Tízszer volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, és 1983-ban, 62 évesen világbajnok-jelölti döntőt játszott, a 42 évvel fiatalabb trónkövetelőtől, Garri Kaszparovtól szenvedett vereséget.

 Gligoric,S - Smyslov,V  0-1

A sakk nyolcadik világbajnoka

A lázadó próféta: Mihail Tal, a rigai varázsló

 Két pozíciós stílusú világbajnok, Botvinnik és Szmiszlov után jött a nagy taktikus, Mihail Tal. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus iskola. Világbajnoki címének elvesztése után is sikert sikerre halmozott, szuperversenyek egész sorát nyerte meg, nyolcszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet csapatnak. Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, de önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt végigschnellezni az éjszakát. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége nem győzte őt le.

Annak ellenére, hogy a világbajnoki címet rekordnak számító 1 év 6 napig sikerült csak birtokolnia, Tal a sakktörténelem legfényesebb csillagainak egyike marad.

 Tal,M - Smyslov,V  1-0

A sakk kilencedik világbajnoka

Vas Tigran: Tigran Petroszjan (1929-1984)

világbajnok: 1963-69

Botvinniket világbajnoki trónjától végleg az örmény származású Tigran Petroszjan fosztotta meg. Nyugodt, pozíciós játékstílusa biztonságra törekvő versenytaktikával párosult, kerülte az esetleges vereséghez vezető túlzott kockázatot. Keveset nyert, de alig vesztett játszmát. Precíz technikával a legkisebb előnyöket is nyerésig tudta fokozni, a pozíciós minőségáldozatot kedvenc fegyverévé fejlesztette. Elődeihez képest kevesebb versenyt tudott megnyerni, de mindig az élmezőnyben végzett. Petroszjan 1966-ban sikerrel védte meg világbajnoki címét Borisz Szpasszkijjal szemben, 12,5-11,5-re nyert, 17 döntetlen mellett négy partiban megadásra kényszerítette kihívóját, hármat vesztett. Három évvel később már nem tudta visszaverni Szpasszkij támadását, 12,5-10,5-es vereséget szenvedett. Négy győzelme ezúttal kevésnek bizonyult ellenfele hat nyerésével szemben.

Petroszjan - Pachman  1-0

A sakk tizedik világbajnoka

Az univerzális sakkozó: Borisz Szpaszkij (1937- )

világbajnok: 1969-72

A sakkozás tizedik világbajnoka, Borisz Szpasszkij 1937. január 30-án Leningrádban született. Ötéves korában az Úttörő Palotában ismerkedett meg a sakkjátékkal. A város bajnokságán 1952-ben már második volt, első nemzetközi versenyén Bukarestben egy évvel később nemzetközi mesteri normát teljesített. Első alkalommal 1955-ben játszott a szovjet sakkbajnokságon, Mihail Botvinnikkel és Tigran Petroszjannal holtversenyben harmadik lett. Ebben az évben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, és nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett. 1956-ban Amszterdamban világbajnok-jelölti versenyen játszott, holtversenyben David Bronsteinnel, Jefim Gellerrel, Tigran Petroszjannal és Szabó Lászlóval osztotta a harmadik helyet. A következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami zónaközi döntőt, majd páros meccsen először Paul Keresz ellen nyert 6-4-re (+4, - 2, =4). Geller ellen 5,5-2,5-re győzött (+ 3, =5), a döntőben Mihail Tallal szemben 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) diadalmaskodott és lett Petroszjan kihívója.

A meccsen Petroszjan taktikája érvényesült, 17 döntetlen is született, a címvédő négy győzelemmel három vereséggel szemben megőrizte titulusát. A következő ciklusban Geller ellen 5,5-2,5-re (+3, =5), a dán Bent Larsennel szemben 5,5-2,5-re (+4, -1, =3) győzött, majd a döntőben Viktor Korcsnoj ellen 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) nyert, és Petroszjannal ismét játszhatott a világbajnoki címért. Második kísérletre már teljesült nagy álma, 12,5-10,5-ös győzelemmel elhódította a címet, a sakkozás tizedik világbajnokaként ünnepelhették. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyen sem végzett az élen, és Robert Fischer elleni megméretésre sem készült fel a legjobban. Nehezen viselte azt a légkört, amelyet az akkori vezetés teremtett körülötte: meg kellett volna védenie a szovjet sakkozók legyőzhetetlenségének mítoszát. Fischer a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken Mark Tajmanovot és Bent Larsent is 6-0-ra győzte le, a döntőben Petroszjan sem tudta az amerikai nagymestert megállítani diadalmenetében, Fischer 6,5-2,5-re (+5, -1, =3) nyert.

1972-ben Reykjavíkban játszották a meccset, amely bonyodalmakkal kezdődött, Fischer nem jelent meg a párharc megnyitóján, újabb és újabb követelésekkel lépett fel. Már-már elmaradt az oly nagy érdeklődéssel várt párbaj, amikor a kihívó engedett a külügyminiszter, Henry Kissinger rábeszélésének. Szpasszkij győzelemmel kezdte az összecsapást, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Úgy tűnt, hogy félbeszakad a meccs, de Borisz Vasziljevics elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a meccset, végül 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt. Szpasszkij a 11. játszmában tudta még legyőzni az amerikai nagymestert, de a lélektani csatában nem bírta el a nagy nyomást. Fischer a harmadik, az ötödik, a hatodik, a nyolcadik, a tizedik, a tizenharmadik és a huszonegyedik jászmát nyerte meg.

Szpasszkij veresége után is még közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott. 1974-ben Anatolij Karpovtól az elődöntőben 7-4-re kapott ki, 1977-ben Viktor Korcsnoj 8,5-7,5-re győzte le a meglehetősen viharos világbajnok-jelölti döntőben. 1980-ban Portisch Lajos visszavágott az 1977-es vereségéért. Szpasszkij hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, hét olimpiai szereplése alkalmából 94 partit játszott 45 győzelem mellett csak egyszer szenvedett vereséget. 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fellendítésében. A nosztalgia jegyében 1992-ben Fischerrel vívott egy újabb párharcot, Szveti Sztefan és Belgrád volt a színhely, Fischer 17,5-12,5-re nyert, Szpasszkij 10 játszmát vesztett, és csak ötöt tudott nyerni. Érdekesség, hogy ezt az összecsapást is győzelemmel kezdte.

Spassky,B - Geller,E  1-0

A sakk tizenegyedik világbajnoka

Robert James Fischer (1943-2008)

világbajnok: 1972-75

Robert („Bobby”) 1943. március 9-én született Chicagoban. Bobby gyermekéveit a New Yorkban, Brooklynban töltötte.

1949-ben nővérével, Joannal kezdte tanulni a sakk alapismereteit. Már fiatalon kitűnt tehetsége: első komoly játszmáját 1951 januárjában, nyolc évesen játszotta egy sakkmesterrel; ezt még 15 perc alatt elvesztette. 1956-ban Amerika legfiatalabb junior bajnoka lett. 1957-ben Max Euwe exvilágbajnokkal játszott párosmérkőzést. 1958-ban, 15 évesen sikert sikerre halmoz: amerikai bajnok, majd Moszkvában az örmény születésű Tigran Petroszjannal, a későbbi világbajnokkal játszik. Fischer Portorozsban a sakktörténelem addigi legfiatalabb nagymestere lesz. Ezt sokáig csak Polgár Judit és Lékó Péter tudta megdönteni. Mindezekre talán magyarázat, hogy Fischernek már a középiskolában mért IQ-ja 180 feletti.

28 éves korában készült élete nagy hivatalos versenyére a világbajnoki cím elnyeréséért. Minderre azért is kerülhetett sor, mivel Benkő Pál amerikai nagymester még a zónaközi versenyeken átengedte neki az indulási jogot. Fischer ezek után, mivel Petroszjant legyőzte (Buenos Aires, 1971), kihívhatta az akkori világbajnokot, Szpasszkijt. 1972-ben, Reykjavíkban 7 győzelemel 12,5:8,5 arányban nyert, és világbajnok lett az akkori legnagyobb díjazású, 250 ezer dolláros tornán. Fischer ezzel a győzelmével megszakította az orosz (szovjet) sakkozók '45 utáni egyeduralmát.

1975-ben Fischer, miután a szovjetek legjobbjának tartott Anatolij Karpovval tervezett világbajnoki döntőt egy megkérdőjelezhető FIDE döntés következtében lemondta, világbajnoki címétől megfosztották, és gyakorlatilag véglegesen visszavonult.

Byrne,D - Fischer,R  0-1

A sakk tizenkettedik világbajnoka

Anatolij Karpov (1951-)

világbajnok 1975-85

1975-ben játék nélkül lett világbajnok , mert Robert Fischer nem kívánta megvédeni címét. Három világbajnok-jelölti páros mérkőzésen győzött, s vitathatatlan volt elsősége, de nem érte be a játék nélküli világbajnoki címmel, hanem versenyről versenyre utazott, és sok első helyezésével bizonyította, hogy méltó a világbajnoki címre. Rengeteget versenyzett, és majdnem mindig győzött, mígnem váratlanul egy bakui ifjú, bizonyos Garri Kaszparov legyőzte.

Moszkvában, 1984. szeptember 10-én kezdődött őrületes vesszőfutása Garrival. A meccs Karpov meggyőző fölényével zajlott egy darabig. Már 5:0-ra vezetett, amikor állóháború alakult ki: végeláthatatlan döntetlen-sorozat keződött. A világbajnoki címet eldöntő hatodik győzelem sehogysem akart összejönni, mivel Kaszparov sikeres "bekkelésre" állt be, és remitaktikája felőrölte Karpov vasidegeit is, és a világbajnok elkezdett veszteni.

A csata hat hónapon át zajlott, mígnem Campomanes FIDE-elnök 5:3-as állásnál 40 döntetlen után meglehetősen gyanús körülmények között megszakította a küzdelem-sorozatot. Fél év múlva folytatódott, ugyancsak Moszkvában, ahol már Kaszparov győzött (13:11 arányban).

Karpov nagyon készült a visszavágóra. 1986-ban Londonban 6:6-ot játszottak egymással, majd Leningrádban 12,5:11,5-re vesztett, és a mérkőzés egész folyamán végig érződött Kaszparov fölénye. 1987-ben Sevillában 12:12-őt játszották, pedig már senki sem hitt Karpovban. Mégis kissé elégtétel volt számára az eredmény. 1992-ben kissé lebecsülte az angol Nigel Shortot, akitől - nem kis meglepetésre - ki is kapott 6:4-re. Azóta is folyamatosan jár versenyről versenyre. Meghívásoknak is eleget tesz, s olykor hatalmas örömmel. Nem csoda, hisz' például a 2004-es Kramnyik - Lékó világbajnoki párharcot is az ő kezdőlépésével nyitották meg.

Végjátéktechnikája különösen kiemelkedő, hajszányi előnyöket képes volt nyerésig fokozni.

Bisguier,A - Karpov,A  0-1

A sakkozás tizenharmadik világbajnoka

A főnök: Garri Kaszparov (1963-)

világbajnok: 1985-2000

Garri Kaszparov, a sakkozás 13. világbajnoka tizenhét évesen már ifjúsági világbajnok, nagymester és Máltán az olimpiai bajnokságot nyert szovjet válogatott tagja. 1982-ben nagyszerű bugojnói első helyével végképp betört az élmezőnybe, és Moszkvában megnyerte a világbajnoki zónaközi döntőt. Első világbajnok-jelölti meccsét Beljavszkij ellen vívta meg, 6-3-ra győzött, de Korcsnoj elleni párviadala látszólag „léket kapott”. A Szovjet Sakkszövetség nem engedélyezte számára, hogy a svájci nagymesterrel Amerikában játsszon, és emiatt Kaszparovot a FIDE elnöke vesztesnek nyilvánította. (Hasonló döntést hozott a Nemzetközi Sakkszövetség a Ribli-Szmiszlov mérkőzést illetően is, nagymesterünk játék nélkül lett volna győztes.) Korcsnoj azonban nem akarta a zöld asztalnál megnyerni a meccset, Kaszparovval titokban találkozott, és megegyeztek abban, hogy a párharcra sor kerül. London vállalkozott mindkét mérkőzés megrendezésére, Korcsnoj győzelemmel kezdett, de Kaszparov végül 7-4-re legyőzte nemes ellenfelét. A másik ágon a 62 éves Szmiszlov 6,5-4,5-re nyert Ribli Zoltán ellen. A döntőben Kaszparov veretlenül, 8,5-4,5-ös győzelemmel harcolta ki, hogy Karpov kihívója lett.

A sakktörténelemben ezután megkezdődött egy időszak, amely a K-K párharcok jegyében zajlottak, Kaszparov és Karpov hét év alatt öt világbajnoki döntőben csapott össze. Végül Kaszparov diadalmaskodott a maratoni hosszúságú párosmeccseken. Kaszparov egészen egyedülálló módon a világbajnoki cím megszerzésétől visszavonulásáig 20 éven át vezette a világranglistát.

Karpov,A - Kaszparov,G  0-1

A sakkozás tizennegyedik világbajnoka

                                       Vladimir Kramnik                                

              világbajnok 2000-2007                

A sakkozás 14. világbajnoka,  Vlagyimir Kramnyik 1975. június 25-én született Tuapszében, a Fekete-tenger partján. Ötéves korában tanult meg sakkozni, tehetsége korán kibontakozott, ifjúsági világbajnokságot nyert 16 évesen. Garri Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik 17 évesen már tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. A bemutatkozása frenetikus sikert hozott, 9 játszmájából 8,5 pontot szerzett. A debreceni Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmes az orosz csapattal. Kramnyik ebben az évben megkapta  a nagymesteri címet. Még kétszer, 1994-ben és 1996-ban olimpiai bajnok. 1993-tól a szuperversenyek állandó résztvevője, 25 olyan tornán szerepelt, amely 18-as (2676), vagy még magasabb kategóriájú volt. Kramnyik számos tornagyőzelem, dobogós helyezése mellett még egy Guinnes-rekordként is említhető sorozatot mondhat magáénak, 2000 júliusától 18 hónapig a sakkvilág legjobbjaival 80 játszmát vívott, és veretlen maradt.

Az 1993-ban a svájci rendszerű bieli zónaközi döntőn kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, sőt a PCA világbajnoki ciklusban is kandidátus lett, egyszerre két vasat tarthatott  a tűzben. A FIDE világbajnoki címéért először páros mérkőzésen 4,5-2,5-re simán legyőzte az izraeli Judaszint.  A PCA meccsen azonban nagy meglepetésre 4,5-1,5-re kikapott az amerikai Gata Kamskytól. Kramnyik a váratlan vereségért nem vigasztalódhatott a FIDE ciklusban, az izraeli Borisz Gelfand 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott tovább. Kramnyik 1998-ban  a spanyol Alekszej Shirovval meccselt a kihívó jogáért, ezt a mérkőzést 5,5-3,5-re elbukta, de a Kaszparov-Shirov világbajnoki döntőt nem játszották le, a mérkőzésre nem találtak szponzort. Kaszparov nagyon szerette volna tető alá hozni Ananddal a meccsét, de a kezdeti biztató tárgyalások végül elakadtak. Kramnyik 1999-ben szerencsét próbált a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, Las Vegasban, a negyeddöntőben az angol Adams ellen a rapid rájátszás során alulmaradt. Kaszparov végül Londonban, 2000 októberében a világranglista második Kramnyikkal mérkőzött meg.

Vlagyimir Kramnyik a Braingames 16 játszmás világbajnoki döntője előtt ígéretet tett, hogy az „életéért" fog küzdeni Garri Kaszparov elleni meccsén. A meccs békés döntetlennel indult, majd Kramnyik vezetést szerzett. A 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült, szekundánsai, a spanyol Illescas Cordoba Illescas, az orosz Jevgenyij Barejev és a francia Joel Lautier nagyszerű csapatot alkottak. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el. Kramnyik könnyű nyerést hibázott el a negyedik játszmában, kihasználatlanul hagyta esélyét a hatodikban. Meglepetésre Kaszparov repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat". Mindennél ékesebb bizonyíték volt erre a hetedik parti 11 lépéses remije. A tizedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett a címvédő számára, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte és 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Kramnyik igen bölcsen, visszafogottan nyilatkozott, Kaszparov már a veresége pillanatában reményének adott hangot, hogy lesz esélye visszavágó mérkőzésre. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni.  

Kaszparov azonban többé nem kapott lehetőséget a visszavágóra és Kramnyik 2004 őszén Brissagóban Lékó Péterrel mérkőzött meg a világbajnoki címért. A 14 játszmás párbaj első partiját nagymesterünk elvesztette, az ötödikben  egyenlített, majd briliáns győzelmet aratott a nyolcadik játszmában. Lékó vezetését remikkel a 14. partiig őrizte, de Kramnyik nagyon összeszedte magát a döntő ütközetre, nyert, és a 7-7-es eredmény címe megvédését jelentette.

   Kramnik,V - Kasparov,G  1-0

A Nemzetközi Sakkszövetség igyekezett megtalálni a világbajnoki ciklus megfelelő formáját és 1999-ben elindította a KO renszerű világbajnoki versenyeket, amelyek nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert e legjobb játékosok nem indultak el rajta, így az ott szerzett világbajnoki cím nem igazán ért sokat. Világbajnokok persze lettek, név szerint a következők:

Alexander Halifman 1999-2000

Ruszlan Ponomarjov 2002-2004

Rusztam Kaszomdzsanov 2004-2005

2005-re kialakult a vezető nagymesterek egyetértésével a körmérkőzéses világbajnoki rendszer (először csak Kramnik nem vett részt a tornán), amelyet a bolgár VeszelinTopalov nyert meg, így ketten tekintették magukat világbajnoknak. 2006-ban megmérkőztek egymással a furcsa helyzet feloldása érdekében, itt Kramnik győzött és lett egyedüli világbajnok.

A 2007-es ciklusba aztán a címvédő is beszállt, vesztére, mert az indiai Viswanathan Anand letaszította a képzeletbeli trónról. Jelenleg tehát indiai világbajnoka van a sakkozásnak, a közeljövőben Anand-Kramnik világbajnoki címmérkőzést tervez a Nemzetközi Sakkszövetség.

A jelenlegi világbajnok:  Viswanathan Anand ,

a madrasi tigris

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a világbajnokság doyenje, 1969. december 11-én született Madrasban. Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már korán kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta a partikat. Anand 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Ivancsukot fél ponttal előzte meg.  1988-ban lett nemzetközi nagymester, két évvel később a manilai világbajnoki zónaközi döntőről holtversenyes harmadikként jutott tovább. Világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Karpovtól kapott ki, "villámkezű" Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991-92-ben Reggio Emiliában aratta, Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen.

Anand másokhoz hasonlóan az 1993-95-ös világbajnoki ciklusban két vasat tartott a tűzben, a FIDE világbajnoki címért és a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) elsőségért is harcba szállt. A FIDE versenyében hazai pályán vérzett el az amerikai Kamszkyval szemben, a rájátszást 4-4 után elvesztette. Több siker koronázta szereplését a PCA ciklusban, 1995-ben New Yorkban a világbajnoki címért mérkőzött meg Garri Kaszparovval. Anand nyolc remi után vezetést szerzett, de Kaszparov zseniális játszmában egyenlített, majd többé nem lehetett megállítani az orosz fenomént.

A "madrasi tigris" remekelt a FIDE Groningenben megrendezett kieséses rendszerű világbajnokságán. Hat ellenfele, többek között Michael Adams legyőzésével került a döntőbe, ahol az előcsatározásoktól "megkímélt" Anantolij Karpovtól 3-3 után a rájátszásban, a rapid partikban kapott ki. Két évvel később "bemelegítésként" Világkupát nyert, és nagy álmát is valóra váltotta.

A FIDE világbajnokságán Újdelhiben biztosan menetelt, Adams ellen is nyert az elődöntőben. Következett a teheráni döntő, és a spanyol Alekszej Shirovval szemben "kiütéses" győzelmet aratva lett világbajnok. Egy évvel később Moszkvában próbálta meg a címvédést, de az elődöntőben nem bírt az ukrán Vaszilij Ivancsukkal. A váratlan vereséget másfél éves hullámvölgy követte, végül túltette magát a nagy csalódáson és 2003-tól ismét szárnyal.

A szakírók is értékelték sikereit 1997 és 1998 után kétszer is, 2003-ban és 2004-ben az esztendő legjobbjává választották. Wijk aan Zee-ben duplázott, immár négyszer győzött a hagyományos tornán. Tavaly megnyerte a dortmundi szuperversenyt, nem okozott csalódást Linaresben sem. Idén januárban Lékó mögött második lett Wijk aan Zee-ben, ezüstérmes Szófiában is, Topalov előzte meg. Sorban nyerte a rapid versenyeket és a rapid párosmeccseket.

A világranglistán második indiai nagymestert sokan a 2005-ös argentin világbajnokság legnagyobb esélyesének tartották, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elleni veresége azonban alaposan keresztülhúzta számításait. Gyorsan belátta, hogy a fantasztikus formában, nagyon eredményesen sakkozó Topalovot nem tudja megszorítani, végül holtversenyben Peter Szvidlerrel második lett.

Wijk aan Zee-ben 2006-ban ismét első, igaz Veszelin Topalovval osztotta a dicsőséget, ötödik győzelmét aratta a holland tengerparti városkában. Monacóban az orosz Alekszander Morozeviccsel holtversenyben lett első. Az áprilisi ranglistán átlépte a 2800-as álomhatárt. Szófiában harmadik, bár az első kör után még vezetett az M-tel viadalon. A torinói sakkolimpián gyengélkedik, 25 Élő-pontja bánja. A leoni rapid tornán a döntőben legyőzte Topalovot, Mainzban az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert meccset.

A 2007-es éet a Corus versenyen elért ötödik helyezésével kezdte majd remek tornagyőzelmet ünnepelt a Linares/Morelia szuperversenyen. Az Amber-versenyen ezüstérmes Kramnyik mögött. Ã?prilis 1-től vezeti a világranglistát. A dortmundi versenyt holtversenyben másodikként zárta, Leonban hatodszor  diadalmaskodott, a döntőben Topalovot győzte le. Ismét siker koronázta mainzi szereplését, az örmény Levon Aronjan ellen nyert, ez már a hetedik elsősége volt a német városban.

A világranglista-vezető Mexikóvárosba széles megnyitási repertoárral érkezett, és számtalan új ötletet is kidolgozott segítőjével, a dán Peter Heine Nielsennel. Sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, hatalmas rutinját jól kamatoztatta, ha éppen pihentető remire volt szüksége. Két játszmában izzadt meg nagyon, a harmadik fordulóban Vlagyimir Kramnyikkal harcolt nagyot, hogy kicsikarja a döntetlent. A 13. fordulóban az orosz Alekszander Giscsuk szerette volna babérjait megtépázni, de végül Vishy pontos védekezéssel döntetlenre mentette a partit, és Lékó Péter eleni remijével célba ért, világbajnokként ünneplhették.

Anand és Kramnyik a világbajnoki szabályzat értelmében idén októberben Bonnban visszavágó mérkőzésen méri össze erejét. Az indiai világbajnok a Corus 2008 tornán holtversenyben harmadik volt, a Morelia-Linares szuperversenyen ismét diadalmaskodott. A 2008. április 1-től érvényes világranglistát 2803 ponttal vezeti!

Anand,V - Markowski,T  1-0                                              CSZ